Értékvezérelt szolgáltatás alapú vállalkozók kézikönyve

MAXOLD KI A KATÁD!

Megismerheted a teljes szemléletmódot és stratégiát, amivel…

A KATA változásokra való tekintettel most extra kedvezménnyel ...

A körülmények megváltoztak

Az elmúlt években az értékvezérelt szolgáltatás alapú vállalkozók mentoraként a csapatommal több mint 500 vállalkozónak segítettünk az ügyfélszerzésében és a marketingjében, vagy ahogy mi szeretjük mondani: hogy kimaxolja a KATÁ-ját.

A KATA adózási rendszer drasztikus változása következtében azonban sokak kerültek nehéz helyzetbe. Vállalkozóként nap mint nap váratlan helyzeteket dob elénk az élet, amit meg kell oldanunk. Nincs ez másképp most sem.

A körülmények megváltoztak, de a vállalkozás alapszabályai változatlanok. A vállalkozás továbbra is a magas minőségű szolgálatról szól és ebben a helyzetben nem is lehetne aktuálisabb, hogy az alapelveim segítségével magasabb bevételre tudj szert tenni.

 

5/5

Nem elég nagyszerűnek lenned abban, amit csinálsz

Magasan fizető ügyfelekre van szükséged

Szolgáltatás alapú vállalkozóként a bevételed azon múlik, hogy képes vagy-e bevonzani a megfelelő ügyfeleket. Azokat, akik izgatottan várják, hogy veled dolgozhassanak együtt. Azokat, akik örömmel fizetnek magas árat azért, hogy a legmagasabb szinten szolgáld őket. Akikkel te is imádsz együtt dolgozni, akiknek képes vagy valódi értéket nyújtani, miközben a saját életszínvonaladat is kimaxolod.

Ehhez kapsz komplett útmutatást ebben a könyvben

I.

Nem arról lesz szó, hogy miképp értékesítsd az egyébként is szűkös IDŐDET, hanem arról, hogyan értékesítsd az egyedi TUDÁSOD a legnagyobb megtérüléssel.

II.

Nem ahhoz adunk tippeket, hogy miképp szerezz sokkal TÖBB ÜGYFELET, hanem ahhoz, hogyan találd meg azokat, akik MAGAS ÁRAT fizetnek neked.

III.

Nem arra fogunk biztatni, hogy blogolással vagy videók készítésével növeld a KÖVETŐTÁBOROD, hanem abban segítünk, hogy növeld a BEVÉTELED.

Mire a kötet végére érsz…

A MAXOLD KI A KATÁD kifejezetten neked szól, ha…

már gondolkodtál rajta, hogy beindítsd a saját szolgáltatás alapú vállalkozásod, de még nem találtad meg azt a konkrét pontokból álló rendszert, ami mentén elindulhatsz

már KATÁ-s vállalkozóként működsz, de úgy érzed, elértél egy üvegplafont: annyi ügyfelet szolgálsz ki, hogy majd beleszakadsz a munkába, vagy pont ellenkezőleg, nem tudsz új ügyfeleket szerezni, hiába próbálkozol

már önerőből eljutottál a 7-800.000 forintos bevételig, de úgy érzed, hogy rendszerek hiányában az egész vállalkozásod kártyavárként bármikor összedőlhet

Ha az alábbi (vagy hasonló) területeken dolgozol, neked való a könyv:

A könyv mellé az alábbi bónuszokat is megkapod

Zárt Facebook-csoport

A könyv olvasói számára ingyenesen elérhetővé teszünk egy zárt Facebook-csoportot, ahol találhatsz magadnak partnert a kihívásokhoz, valamint egy közösséget, akikkel élmény lesz az úton haladni (bizony, az egyes fejezetekhez kihívások és feladatok is tartoznak, amelyek biztosítják a fejlődést)

A 3x nyereség titka

Interjú Pongor-Juhász Attilával, amiben közösen elmeséljük azt a vállalkozói pénzügyi rendszert, amelynek segítségével sikerült megtripláznom a vállalkozásom nyereségét

KATA maxolása heti 2 nap munkával

Videós esettanulmány Lovász Attilával, aki egy szupermarket árufeltöltőjeként kezdte, ma pedig heti 1-2 nap munkával maxolja a katáját

Művész vagy vállalkozó?

Interjú Nádas Barbara énekesnővel, akinek a sztorija téged is inspirálni fog abban, hogy a következő szintre emeld a saját vállalkozásod

A direkt megkeresés típusai

Konkrét példák és másolható minták, amelyekkel megkeresheted a potenciális ügyfeleket az online térben

Az 5 másodperces szabály

Mel Robbins TED-előadása magyar felirattal, amiben bemutat egy roppant egyszerű módszert ahhoz, hogy rávedd magad az olyan feladatokra, amiket nehéz elkezdeni

A beszélgetés ritmusa

Konkrét példák a lehetséges kérdésekre és válaszokra, hogy biztosan ne akadj el semmilyen értékesítési helyzetben

Konkrét sales gyakorlati példák

Több videóban is bemutatjuk, hogyan működik az általunk tanított értékesítés a gyakorlatban

Ahogyan láthatod, rendesen kimaxoltuk a könyvet a bónuszok terén is. Közhelyes elméletek helyett kézzelfogható tudást kaphatsz, amelyet gyakorlati példákon keresztül mutatunk be neked.

Több, mint

0 +
egyéni és csoportos ügyfél
0 +
tréningnap
0 +
óra konzultáció

tapasztalata egyetlen könyvben,

avagy ismerd meg a MAXOLD KI A KATÁD szerzőjét!

Tusnádi Roland a szolgáltatás alapú vállalkozók mentora, a Service Akadémia alapítója, a frissen megjelent MAXOLD KI A KATÁD című könyv szerzője. A saját programja megalapításának pillanatát megelőzte 500+ egyéni és csoportos ügyfél, 280+ tréningnap, közel 500 YouTube videó elkészítése, valamint 4000+ óra konzultáció a legkülönbözőbb coaching és tanácsadói folyamatokban. Több mint három tucat mentora volt, a saját magára költött önfejlesztéssel kapcsolatos befektetései meghaladják a 40 millió forintot.

Magyarországon kívül tartott már tréninget többek között Ausztriában, Amerikában, Máltán, Mexikóban, Kolumbiában vagy a Kanári-szigeteken is. Vezetett már szörf és önismereti elvonulást vállalkozóknak Tenerifén, valamint az olimpiai edzőtáborban harcművészeti és önismereti táborokat Kiss Gergely olimpikon birkózóval közösen.

Dolgozott már érettségiző lányoktól kezdve, anyagilag független 60-as milliárdos vállalkozókig gyakorlatilag mindenkivel. Ez a sokszínűség és befektetett idő a tapasztalatának alapja, amit továbbad az ügyfeleinek. Módszereit és kidolgozott rendszerét az elmúlt években több száz vállalkozó sajátította már el, hogy olyan bizniszt építhessenek maguknak, ami nemcsak vadul jövedelmező, hanem inspiráló és felszabadító is egyben.

Csak nálunk:
100% pénzvisszafizetési garancia 365 napig

Igen, ennyire biztosak vagyunk a könyv értékében

Tudjuk, hogy könyvekre gyakorlatilag senki nem vállal pénzvisszafizetési garanciát, mi azonban biztosak vagyunk benne, hogy ebben a könyvben nem fogsz csalódni és valódi segítséget nyújt a vállalkozásod fejlesztéséhez. Ha véletlenül mégsem azt kapnád tőle, amit vártál, készséggel visszafizetjük a teljes vételárát. Ehhez elég egy e-mailt írnod az ugyfelszolgalat@tusnadiroland.hu címre 365 napon belül. Nem fogunk kérdéseket feltenni vagy neheztelni rád. Egyszerűen megköszönjük, hogy adtál egy esélyt a könyvnek és visszautaljuk az árát. Szerintünk ez így korrekt.

5/5

Foglaljuk össze, hogy mit is kapsz a könyvtől!

Elsajátítod a szabad és sikeres vállalkozók szemléletmódját

Tudni fogod, hogyan szakadhatsz ki a taposómalomból, amelyben egyre többet és egyre keményebben kell dolgoznod. Megérted, hogy mások, hogyan képesek milliós jövedelmet generálni maguknak, miközben szabadon utazgatnak a világban.

Összeállítod a saját prémium szolgáltatásod (prémium áron)

A könyvben rengeteg segítséget és gyakorlati példát találsz ahhoz, hogyan sokszorozhatod meg az ügyfeleid számára nyújtott értéket, ezáltal pedig a saját jövedelmed is.

Felfedezed az ügyfélszerzés legegyszerűbb módjait

Konkrét példákat és másolható sablonokat adunk a kezedbe, amelyekkel félelem nélkül szerezhetsz magasan fizető ügyfeleket – akiktől azt az árat kérheted el, amit valójában megérdemelsz.

Forgatókönyvet kapsz a sikeres értékesítéshez

Soha többé nem fog gondot jelenteni egy-egy új ügyfél sikeres lezárása. A könyvből szerzett tudást alkalmazva nem kell majd nyomulnod, mégis te válogathatod meg, hogy kivel szeretnél együtt dolgozni.

Rendeld meg a saját példányod és…

csatlakozz a szabad vállalkozók exkluzív közösségéhez, akik minden szinten kimaxolják az életüket!